Mire érdemes figyelni keresőoptimalizáló cég kiválasztásánál?
A szakértelem vagy az idő hiánya indokolttá teheti, hogy ne házon belül, hanem külső, erre (is) szakosodott céggel végeztesse el valaki honlapja optimalizálását. Ma már viszont annyi vállalkozás kínál ilyen szolgáltatást, hogy ha másra nem, a megfelelő cég kiválasztására mindenképpen ajánlott valamennyi időt rászánni.
Mivel az optimalizálás sikerén egyre inkább a vállalkozás online sikere is múlik, fontos tisztában lenni vele, mi segíthet a szélhámosok és alkalmatlanok kiszűrésében.
A szolgáltató cég saját helyezése
Kézenfekvő elgondolás, hogy az a keresőoptimalizáló cég az igazán jó, mely a saját honlapját az elsők közé tudta juttatni a szolgáltatásra jellemző és üzletileg előnyös kulcsszavakra. Ez általánosságban jó gondolat, a gyakorlatban azért fenntartással kell kezelni.
Először is, mik ezek a kulcsszavak? Hiszen elvileg akár 8-10 különböző cég kerülhet a Top 10-be a "keresőoptimalizálás", "kereső optimalizálás" és "seo" szavakra, hogy csak a legkézenfekvőbb hármat említsük. Ezek mellett ráadásul számos egyéb keresés is felhozhat releváns cégeket: például a weblap/honlap/weboldal optimalizálás/optimalizáció tetszés szerinti kombinációi, vagy akár a "keresőmarketing" és változatai.
Így - különböző kulcsszavakra hivatkozva - akár száz különböző szolgáltató is döngetheti a mellét, mint bizonyítottan sikeres optimalizáló.
Nem is beszélve azokról, akik látogatóikat büszkén a "weboptimalizációs guru" vagy "profi honlapoptimalizálás" Google találati oldalára irányítják, mert ott pont ők trónolnak az élen. Vagyis azt a "szakkifejezést" igyekeznek igazán fontosnak beállítani, amire nekik sikerült első helyet elérniük. Remélhetőleg ettől az átlátszó trükktől azért a témában járatlanabb megbízó sem esik hanyatt.
Másrészt az a tény, hogy a saját honlapját jó helyre juttatta egy optimalizálócég, nem feltétlenül jelent garanciát hasonló sikerességre az ügyfél esetében. A keresőoptimalizálásnak ugyanis rengeteg fokozata van az alapvető módszerek rutinszerű alkalmazásától a minden követ megmozgató, minden lehetőséget kihasználó "ezerszázalékos" optimalizálásig.
Még ha a saját weboldalába beleöli is valaki minden tudását és kreativitását, valamint rengeteg idejét és energiáját, egy 30.000 Ft-os keresőoptimalizálás-csomagba bizonyára nem fogja - és ezt nem is lehet elvárni tőle. (Ebből következik, hogy az ár is fontos szempont, de erről később.)
Hasznos információ, ha megnézzük a keresőoptimalizáló cég weboldalára mutató linkeket -> pl. a search.yahoo.com oldalon beírva azt, hogy linkdomain:www.optimalizaloceghonlapja.hu. Ebből néha kiderül, hogy az adott vállalkozás saját magát olyan erőszakosan, gátlástalanul, sőt megkérdőjelezhető módon promótálja, amit a mi honlapunk esetében nem feltétlenül szeretnénk.
A fentieken túl árnyalja a képet az is, hogy az optimalizáló vállalkozás honlapja (különösen ha webfejlesztést is vállal) többnyire évek óta fent van az interneten. Mivel a Google rangsorolásában fontos szerepe van az időtényezőnek, könnyen elképzelhető, hogy jó helyezéseik részben ennek is köszönhetőek. Ugyanezt (vagyis a hosszú előéletet) egy ügyfél újonnan induló weboldalának értelemszerűen nem tudják biztosítani.
Referenciák
A másik logikus értékelési lehetőség az adott cég addig végzett munkáinak megtekintése - ha ugyan nyilvánosságra hozza azokat. Itt mire érdemes figyelni?
Nézzünk meg néhányat az optimalizált weboldalak közül. Nincsenek-e rajtuk átlátszóan csaló, manipulatív megoldások, melyek az adott weblap helyezéseit később veszélybe sodorhatják (rejtett szöveg, apróbetűs kulcsszóval teletömködés)? Az ilyesmi ugyanis önmagában elég ahhoz, hogy a kérdéses keresőoptimalizáló céget végleg kihúzzuk listánkról.
Nem rontja-e a honlapok hitelességét az alkalmazott optimalizálás igénytelensége? Biztosan azt szeretnénk mi is, hogy weblapunkon erőltetett nyelvezetű, görcsösen egy-két kulcsszóra szövegezett tartalom legyen? Vagy hogy az oldal címében (amit a böngésző tetején is láthatunk, és ami megjelenik majd a Google találati listáján) normálisan megírt, bizalmat keltő szöveg helyett "kulcsszó,kulcsszó,kulcsszo,kulcsszo,kulcszo,kulcsszavak" stílusú förtelem taszítsa a lehetséges ügyfeleket, vevőket?
Vegyük szemügyre kritikusan azokat a kulcsszavakat, melyekre sikerült jó helyezéseket elérniük a megbízók számára. Mindenekelőtt persze ellenőrizzük, valóban nagyjából ott van-e egy-egy referenciahonlap a Google-ban, ahol az ismertető szerint lennie kell. Aztán gondoljuk meg, mennyire relevánsak, mennyire "izgalmasak" ezek a helyezések üzletileg? Egy-két szóra, vagy kulcsszavak szélesebb körére sikerült jó helyre juttatni a weblapot? Az adott üzleti terület más fontos kulcsszavaira is elfogadhatóan szerepel-e a keresőkben, vagy a megcélzott néhány kulcsszót leszámítva nyoma sincs az első tízben-húszban?
Az igazán használható, tartalmas referenciák ugyanakkor nem egyszerűen csak kulcsszavakkal és helyezésekkel büszkélkednek, hanem - akár rövid esettanulmány formájában - ismertetik az elért eredményességet. A legfontosabb tudnivalók: a kiinduló állapot, a látogatottság növekedése, illetve az ennek tulajdonítható üzleti eredmények.
Bár a konkrét projekt során alkalmazott optimalizálási módszereket - méltányolható okokból - többnyire nem írják le kimerítő részletességgel, azért az sem árt, ha legalább nagyvonalakban megtudhatjuk, mit is tettek az elért eredmények érdekében.
Árak
Sok esetben eleve nem találkozunk fix árakkal, abból kiindulva, hogy a keresőoptimalizálás egyedisége miatt az árajánlat szintén egyedi. Az összegszerűen megadott díjak is elég széles sávban szórhatnak.
Itt igazából két sarkallatos pont emelhető ki. Egyrészt: pártízezer forintért az alapvető, rutinszerű optimalizálási feladatok elvégzésénél többet jellemzően nem várhatunk. (Számos, onlinemarketing-ügyileg elmaradott üzleti területen egyébként akár már ennyi is érzékelhető eredményre vezethet.) Természetesen nem teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen összegért is igényes, profi munkát végez - de csakis rövidtávon, többnyire üzlet- vagy referenciaszerzési célból.
Hosszabb távon senki nem fogja a pénzben mérhető értékes tudását áron alul osztogatni. Ebből adódik a második fontos szempont: ha a konkurenciát "elsöprő", apait-anyait beleadó optimalizálást szeretnénk, akkor a szarrágást ajánlott elfelejteni. Igazán hozzáértő szakemberek kreativitását, lelkesedését csak akkor lehet kiaknázni, ha partnerként tekintünk rájuk - és elfogadjuk, hogy a vállalkozásunk számára legalább 6-7-, sőt potenciálisan akár 8-számjegyű többlet-bevételt eredményező munkát nem lehet fagyipénzből kifizetni, hanem az komoly befektetés.
Honlapkészítéssel együtt, vagy külön?
Ha választhatunk, mindenképpen ajánlott a keresőoptimalizálást a webfejlesztéssel együtt végeztetni. Az utólagos optimalizáció is lehet eredményes, de a honlap szerkezetében és a tartalom kialakításában, illetve az első, bevezető linkkampányban is figyelembevett, szervesen beépített optimalizáláshoz képest mégiscsak felületes, kozmetikai beavatkozás lesz.
A honlap elkészítését követő optimalizálást gyakran olyan korlátok közé szorítják a már meglévő adottságok, hogy vagy jelentős átalakításra lesz szükség (azaz képletesen a frissen felépült ház részleges lerombolására), vagy pedig komolyabb szakemberek nem fogják elvállalni a munkát.
Egy rossz hír a végére
Bármennyire is szeretnénk megvásárolni, pénzzel megoldani a honlap optimalizálását, saját becses időnket pedig teljes egészében másra fordítani, ez nem ajánlott.
Az alapokkal akkor is tisztában kell lennünk, ha a munka oroszlánrészét más végzi el, részleteibe más ássa bele magát. (Márcsak azért is, hogy ne verhessenek át.) Az ötletek, anyagok, tartalmak egy részét akkor is nekünk kell szállítanunk, ha egy kreatív és szorgalmas szakembert bízunk meg a feladattal.
Miért? Mert ez nem irodatakarítás vagy bérszámfejtés, hanem az online jelenlét sikeressé tételének egyik alapeleme. Egyetlen értelmes honlaptulajdonos sem bízhatja 100%-ban másra.
|
Ha hasznosnak találtad az itt olvasott anyagokat, segíts másoknak is: köszönettel veszem, ha hivatkozol erre a honlapra (http://keresomarketing.fpn.hu/). Ha pedig át szeretnél innen venni anyagot, nyugodtan megteheted, csak egészítsd ki forrásmegjelöléssel és egy élő hivatkozással, különben lopás, amit teszel.
|
Ez az oldal: http://keresomarketing.fpn.hu/cegvalasztas.htm
Az itt olvasható anyag színvonalas alapszintű bevezetést kíván nyújtani a keresőoptimalizálás területén. Célja, hogy minél többen képbe kerüljenek az internetes marketing e fontos részével kapcsolatban. Ha végigolvasta, és szívesen elmélyülne a részletekben, figyelmébe ajánljuk a következő oldalt: Webni! Keresőoptimalizálás
|